1. Magyar Haikunap

Az első Magyar Haikunapot 2014. április 12-én rendeztük meg Budapesten a Hopp Ferenc Múzeumban. A rendezvény előtt pályázatot hirdettünk, melyre ünnep témában lehetett verseket beküldeni. A nap folyamán számos izgalmas programmal vártuk a japán kultúra és költészet iránt érdeklődőket: felolvasást tartottunk japán haikuköltők legjobb verseiből, magyar haikuköltők ismertették meg a közönséggel saját költeményeiket, részt lehetett venni helyben nevezős haikuversenyeken, továbbá volt  filmvetítés, kézműveskedés, haikus előadás, karuta bemutató és verseny, valamint meg lehetett tekinteni a kiállított haikus tárgyakat is. 

A haikuversenyek díjazottjai között a következő versek és költők szerepeltek:

Boga Bálint
Napsugár ragyog
nyíló virág szirmán és
ráncos arcomon

Kaba Ariel 
Oly régóta óv
a kerti Buddha, nézd csak
Budán, Pesten is!

Kerti Károly György
Oly szép az idő
már kikeverve a tus
haikuíráshoz

Marek Blanka
Szépséges tavasz,
pompázik a természet –
kaland kezdődik

Frideczky Katalin
Május illata
libeg át a tavaszon 
tágul a lélek