2025. április 12-én tartottuk meg a 12. Magyar Haikunapot Budapesten. Rendezvényünknek ezúttal a KULT7 kulturális központ adott otthont. Idén is számos színes programmal készültünk a japán költészet és kultúra kedvelőinek, a hangulat pedig nagyszerű volt, tele vidámsággal, művészettel és inspirációval.
A nagyteremben Vihar Judit, az MJBT örökös tiszteletbeli elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Őexcellenciája Ono Hikariko, Japán magyarországi nagykövete mondott egy szép beszédet. A megnyitót Szücs Balázs, a VII. kerület alpolgármestere zárta megható gondolataival.
A nap folyamán bemutatók, előadások, versenyek és zenés produkciók váltották egymást. Többek közt japán tánc, szumi-e tusfestészet, kalligráfia és origami is szerepelt a programban, de az érdeklődők megismerkedhettek a japán tea útjával és a japán füstölők világával is, méghozzá haikuversenyekkel kombinálva. Kiemelt eseményként zajlott Watanabe Kaoru és Vihar Judit könyvbemutatója, melyben az Ezer magyar haiku című kötet japán fordítását mutatták be. A kisteremben eközben további érdekes programok zajlottak, mint például a karuta bemutató, illetve japán bazár, szusi és szaké is várta a vendégeket.
A helyszíni programok mellett hagyományos beküldős pályázatok is gazdagították a rendezvényt. Pályázatainkra idén is színvonalas pályaművek érkeztek, több mint 200 nevező tette próbára költői vénáját. A verseket Vihar Judit és Czifra Adrienn zsűrizte.
A haikupályázat témája a japán ételek voltak.
Haiku felnőtt I. helyezett:
Gaál Krisztina
Gyors, gondos kezek,
egy műalkotás készül.
Sushi tálalva.
Haiku profi I. helyezett:
Fesető Erzsébet
apró édesség
színek, formák mesélnek –
rizsből lett haiku
Haiku diák I. helyezett:
Madarász Csenge
Úgy alakult, hogy
Egymásba gabalyodtunk
Mint rámen-tészta.
Haigás versenyünkön a megadott téma a virág volt.
Haiga felnőtt I. helyezett:
Szilágyi Lászlóné Nagy Rita
Haiga profi I. helyezett:
Szentkirályi Fittler József
A haibunversenyen pedig a csillagos éghez kapcsolódóan vártuk a műveket.
Haibun felnőtt I. helyezett:
J. Simon Aranka: Perseidák
Augusztus közepe van. Látni akarjuk a Perseidákat! Valahol, távol a város kápráztató fényeitől. Nincs mese, ki kell szakadnunk a természetbe, ahol még ragyognak a csillagok. Ott is jó magasra menni, hogy egészen közel lehessünk az éghez. Nem terveztünk nagy és nehéz túrát. Lillafüred a kiindulópontunk, innen a Molnár-sziklára megyünk fel. Mire besötétedik, fent kell lennünk.
Valahol, útban
Nap és Föld között én is
csillaggá leszek.
Lombos erdő-bundát öltött hegyek közt, rejtett völgyben járunk. Egy titokzatos világ nyílik meg előttünk. A völgy öleléséből Palota ágaskodik felfelé csendesen, mintha túlnőni igyekezne a hegyen.
Függőkertjei kevélyen fodroznak, tornyai pihenni várják a vadászatból megtérő héját. A függőkert teraszait bejárva, kavicsos úton, színes virágok, smaragdzöld bokrok között lépkedünk.
Göröngyös, köves
út vezet Hozzád. Nálad
minden egyenes.
Meglátjuk a magasból lezúduló vízesést, ahogyan a mélybe érve csapkodja, formázza a sziklát, követ, s látjuk sodró zuhanását megszakadni, ahogy leér, patakká szelídül, tovasiet. Pajkos permetei elsimulnak, és csobogva tart a város felé.
Csiszolódom. Visz,
sodor az élet. Kint sima
vagyok, bent érdes.
Míg nézem a komoran meredő, súlyos fehér sziklákat nyújtózkodni fölfelé a hegyek csupasz oldalában, porszemnyi létem tudata kijózanít, eltölt hirtelen- Nem nyomaszt kicsinységem mégsem, nincs bennem félelem. Csak ámulva gyönyörködöm mind a sok csodában, ahogy a hegyek összesimulnak szerelmesen, lágy ívük szívet formázva egymásba dobban.
Hegyek lágy ívét
simogatja; búcsúzik
a szerelmes nap.
A hegyek karéjában ott a tó, csupa rejtély! Most néma, zord, sötétzöld, csak a szürkülő égboltot festi magára. A part mellett néhány csónak ásítozik üresen a fákra. Halottnak tűnik, átláthatatlan, rejtelmes felszínén csend honol. Mélye megannyi titkot rejt. A szélén a fák a vízre hajolnak, mintha szomjukat oltanák. Megyünk tovább. A hegy lába alatt öreg levelű útilapuk alól kibukkanó, friss patak csörgedez. Csillogó gyémántövként öleli a hegy kivillanó fehér sziklaruháját.
Cserfes kis patak
titkon lopja a hegyet.
Az még mindig áll.
Végre itt az ösvény, elindulunk fölfelé. Szerencsére még nem kell elővennünk az elemlámpát, hogy lássunk. A lombos fák közt fut, és kacéran csókkal hinti koronájukat az alkonyi nap. A fák elképesztő szívóssággal fonják gyökereiket a kemény sziklába, úgy kapaszkodnak. Mi ujjainkkal próbáljuk őket utánozni. A madarak nyugovóra készülnek, altatódaluk színes szimfóniává olvad össze. A hegymenet megpróbál bennünket. Megtanítja, hogy a vad sziklák tövén semmivé enyésznek a tört szívek terhei. Ebben a tükörben nem is tűnnek olyan nehéznek a mindennapi problémák. Lassan haladunk a csúszós köveken. Mi lesz, ha ránk sötétedik?
Az út meredek,
kő sebez, inad szakad.
Mi olyan fontos?
Az út túl hosszú, poros, rögös, kissé vérszagú is, mégis akarom. Fenn, azon a veszélyes sziklán talán meglátnám a csillagokat. Már majdnem besötétedett. A nap elment aludni a nagy hegyek mögé. Elemlámpáink fényénél mászunk egyre feljebb. Végre ott magasodik előttünk a Molnár-szikla. Beleborzongunk a gondolatba, hogy milyen törékenyek vagyunk itt, kiszolgáltatva egy rossz lépésnek. Megérint bennünket a régmúlt idők szele. A molnár legény és szerelme, akik innen vetették magukat a mélybe, és még hány szerelmespár azóta is.
Tenyered alatt
megsimuló álom, az
élet pillanat.
Felkapaszkodunk a magányosan felmeredő sziklára. Elférünk rajta ketten. Közben leszállt az este. Mélyen beszívtuk a friss levegőt, és ahogy lenéztünk, láttuk Lillafüred és az Alsó-Hámor fényeit. Szépséges látvány volt, de semmi ahhoz képest, ami fölöttünk lebegett. Száz meg száz fénypont ragyogott, mintha valaki egy csillagos leplet feszített volna ki az égen. Csak ültünk ott némán, egymást átkarolva, és bámultuk a mindenséget.
Ránk borult az éj.
Csillagos takaróban
égi üzenet.
Hosszú ideig ültünk ott, már kezdtünk fázni. Panaszkodni kezdtem. Hulló csillagot szeretnék látni végre. A Perseidákat akarom! Én addig innen el nem megyek! Valójában menni akartam, nem mozdultam mégsem. Szemrehányón néztem az égre. Kívánni szeretnék! Csak egyetlen csillagot adj nekem! Hirtelen, mint egy varázsütésre, az ég sötét kárpitja felszakadt, s a megnyíló égre fénycsíkot festve záporzott tengernyi hullócsillag.
Hullócsillagok
a kozmosz válaszai
földi vágyakra.
Haibun profi I. helyezett:
Habos László: Csillagfényben
Altair fénye
csillan éber íriszen,
keresve vágyat.
Suttogó ajkak
mámoros csókra lelnek
álmos fák tövén.
Szorosan ölelték egymást a domboldalon álló aggastyán fenyőfák álmos tekintete előtt. Csupán két nap telt el, hogy nem látták egymást, mégis mintha évek múltak volna. Összeforrt ajkaik mindent elmeséltek az eltelt napok történéseiből, miközben eggyé vált könnycseppjeik szunnyadó fűre hulltak. Vigyáztak magukra, sikerült betartani félelemmel terhelt ígéretüket. A fiú tekintete erőt sugárzott, s a lány hagyta, hogy elvesszen a csillagokat igéző szemek simogatásában.
Annyira más lett körülöttük minden, gyorsan, nagyon gyorsan váltak felnőtté, pedig mellkasukban még gyermekszív dobban.
Gyermek csók mesél
szívbe mart fájdalomról.
Árva sors lépked
háznak romjain,
kutatva múltat, jövőt,
holdfényes éjen.
Olga szeretet volna szólni, mondani valami szépet szerelmének, de rettenetes fájdalom marta szívét. Könnyes szemmel sietett el az ismerős, de még mindig idegen otthonából. A ház sötétsége, nagynénje szomorú tekintete és fájdalmas könyörgése Teremtőjéhez ránehezült gyászos lelkére.
Rajongással szerette édesanyját, akitől életét kapta, akitől nem tudott elbúcsúzni, aki belehalt a szeptemberi orosz dróntámadásba. Azóta Volodimir szerelme jelenti számára az élet értelmét.
A fiú első látásra beleszeretett az elárvult gyermeklányba. S miután érzései viszonzásra találtak, már nem akart a frontra menni, nem akarta követni barátait, nem akart harcolni az ádáz ellenséggel. Már csak Olgával akar lenni, örülni a kedves lány szerelmének, szeretni őt, teljes lényével.
Szeretni mindig
óvni, védeni örök
odaadással.
Amíg dobban szív
lehozni csillagokat
Hold ragyogásban.
Bátortalan mozdulatokon segít az egyesülés vágya, s a lány blúzának gombjai utat engednek a fiú remegő kézének. A felhevült testek boldog zihálásba fáradnak. Az éji égen ezernyi csillag táncol, s fényük takarásában gyilkos fémmadarak zuhannak. Távolból sziréna szó hallatszik. Volodimir magához öleli rémült tekintetű kedvesét, hogy szenvedélyes csókba fojtsa a lány félelmét….
Felzúg sziréna,
s csillagfényként közeleg
rettentő halál.
Lángol a fenyves,
s elnémult szerelemre
Altair vigyáz.
A pályázatok mellett számos versenyt tartottunk a helyszínen is, amelyekbe különböző művészeti ágakat is bevontunk, mint a már említett szumi-e tusfestészet és a japán kalligráfia. A versenyzők ezekből a bemutatókból ihletet merítve alkották meg verseiket, melyekből az alábbi haikukat emeltük ki a legjobbakként:
Japán tánc haikuverseny I. helyezett:
Papp-Erdei Barbara
Kecses, mint a nád,
meghajol a lágy szélben,
gésa születik.
A tea útja haikuverseny I. helyezett:
Némethy Alexandra
sorban állunk egy
ihletett pillanatért –
tea gőzölög
Japán kalligráfia haikuverseny I. helyezett:
Varga D. István
ecset és papír
múltidéző lendület
számomra titok
Kódó, illatok útja haikuverseny I. helyezett:
Tomity Angéla
Egy füstőlőből
a tavasz illata száll.
Minden elillan.
Szumi-e haikuverseny I. helyezett:
Szatai Rien
Két sor sakura
Ernyő alatt egy pillanat
Az ecset megáll.
Origami haikuverseny helyezettek:
Fesető Erzsébet
Tavaszi színek
bimbóból virág nyílik –
szorgos ujjak közt
Takácsné Tóth Márta
Sima papírlap,
Türelem, precíz két kéz,
Másnak is öröm.
Papp-Erdei Barbara
Színes lapokat
hajtok életutamon,
magamra leltem.
Fülöp Judit
Szárnyak, levelek
papírból készült csoda
origamizzunk!
Gratulálunk minden résztvevőnek és nyertesnek, köszönjük, hogy velünk tartottak ezen a csodálatos napon! Reméljük, jövőre ismét találkozunk!
