13. Magyar Haikunap

A 13. Magyar Haikunapot 2026. április 18-án rendeztük meg a KULT7-ben Budapesten. A rendezvényt őexcellenciája Kimura Tecuja, Japán magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitotta meg, majd beszédet mondott az MJBT elnöke, Takács József, a Japán Alapítvány budapesti irodájának igazgatója, Takagucsi Maszanori és Erzsébetváros alpolgármestere, Szücs Balázs is. A programok sora a Szakura együttes csodás koncertjével vette kezdetét, majd Tormáné Kurita Junko tartott egy teaceremóniát, amely alatt haikuverseny is folyt. Déltől Bornai Tibor és Karinthy Vera zenés, haikuversekkel díszített előadását hallgathattuk meg, majd következett a várva várt eredményhirdetés, amelyen kihirdettük a pályázatok nyerteseit és bemutattuk műveiket a közönségnek.

Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy vendégeink közt fogadhattuk az egyenesen Japánból érkező Nacuisi Banját és feleségét, Kamakura Szajumit, akik csodás haikuikkal és felolvasásukkal emelték az esemény színvonalát. A délután folyamán könyvbemutatók, táncelőadással egybekötött haikuverseny és szumi-e bemutató is zajlott. Az előtérben japán bazár várta az érkezőket különböző japán italokkal és különleges füstölőkkel, a kisteremben pedig lehetőség nyílt kipróbálni a japán kalligráfiát Zopcsák Ferenc kalligráfussal, továbbá megismerkedni a karuta kártyajátékkal és az origami japán papírhajtogatással.

A 13. Magyar Haikunap plakátja:

A 13. Magyar Haikunap versenyfelhívásai:

A 13. Magyar Haikunapra előzetesen három műfajban lehetett nevezni, amelyek jól megszokott módon a haiku, a haiga és a haibun voltak. A haikuverseny témája a vonat volt, a nevezők pedig három kategóriában indulhattak. A pályázatra rekordszámú mű érkezett be, amit ezúton is köszönünk. Felnőtt kategóriában a megosztott első helyen Kovács Katalin, Kengyelné Tusor Magdolna és Németh Szilvia verse végzett. A dobogó második fokán ugyancsak megosztva Nagy Csaba és Szabó L. Róbert végzett. A harmadik helyezésen pedig Selmeczi Péter és Senánszky Bence osztoztak.

Felnőtt kategória
1. helyezett: Kovács Katalin
Szívem haza húz!
Az út olyan, mint rég volt-
Csak már nem várnak…

Kengyelné Tusor Magdolna
sinkanszen repít
élet állomásokon-
retúrjegy nincsen

Németh Szilvia
Ha te engem vársz,
vonatnál is gyorsabban
rám találsz, érzem.

2. helyezett: Nagy Csaba
Távoli fütty szól.
S te még most is integetsz
a tegnap felé.

Szabó L. Róbert
suhanó sárkány
nyomában szél örvénylik
sinkanszen száguld

3. helyezett: Selmeczi Péter
Nem hallik füttyszó –
sínen sütteti hasát
egy aprócska gyík.

Senánszky Bence
Vinne a vonat
Utánad mennék már én
De ez nem Óda

Profi kategóriában azok a nevezők indulhattak, akiknek már jelent meg nyomtatásban haikujuk, vagy értek el pályázaton helyezést.

1. helyezett: Szabó Aida
Hajnali vonat
gomolygó ködfátylat tép –
ágakon fütty ring

2. helyezett: Rózsa Iván
vonatra várok
előre is örülök –
hitves közeleg

Herczeg-Vecsei Katalin
napfény a sínen,
menetrend csak ígéret –
késik, mint mindig

3. helyezett: Rozgonyi Kata
Kisiklott vonat
Füstje felszáll az égre
Napfény a sínen

Diák kategóriában a 18 év alatti nevezők indulhattak. Az első helyen Majorosi Martin Dominik végzett, a második Aparácz Lujza lett haikujával, míg a dobogó harmadik fokára Tari Zora léphetett fel.

1. helyezett: Majorosi Martin Dominik
Rohan a vonat –
szállítja a szerelmet
és nincs megállás.

2. helyezett: Aparácz Lujza
Siklik a vonat,
Száguld gyorsan, mint a szél,
Mert nem jó a fék.

3. helyezett: Tari Zora
Sihuhu – fújja
Zakatolva szeli át,
Zöldülő tavaszt.

A következő műfaj, amelyben pályázni lehetett, a haiga volt. Idén szélvész témában vártuk az alkotásokat.

Haiga felnőtt
1. helyezett: Habos László
2. helyezett: Rozgonyi Kata
3. helyezett: Mihály Edit

Haiga profi
1. helyezett: Szentkirályi Fittler József

A haibunpályázat témája az „erdő mélyén” volt. A felnőtt kategóriában az első helyezést Veres Tamás érte el, a második helyezést Vén Réka műve kapta, a harmadik helyen pedig Németi-Vas Katalin haibunja végzett. A profi kategóriát J. Simon Aranka nyerte. Fogadják szeretettel a két első helyezett alkotást:

Veres Tamás: Megyek a kéken

Nekivágtam az országos kéktúrának. Edzés, felkészülés, különféle applikációk letöltése nélkül, amelyek segítenek a túrázóknak. Az egyik könnyű szakasszal, a Piliscsabától Hűvösvölgyig tartóval kezdtem.

Piliscsabára

elvonatoztam ősszel.

Ostobaság volt.

Hosszú keresgélés után találtam meg az első pecsétet. Két embert is megkérdeztem, merre találom a pecsételőhelyet. Kiderült, hogy mindketten évek óta a városban élnek, de azt se tudják, mi az a kéktúra, pedig évek óta áthalad Piliscsabán, ami tele van a jelzéseivel.

Messziről jöttnek

választ adni nem tudnak.

Fogalmatlanok.

Életem első kék túrás pecsétjét boldogan nyomtam az igazolófüzetbe és elindultam a városból kifelé a jelzések mentén. Hamarosan egy erdőben sétáltam. Itt egy kereszteződésnél több jel is volt. Azt se tudtam, melyik mit jelent.

Magas fák alatt

találkoztunk én, és a

bizonytalanság.

Döntést hoztam, és elindultam. Rengeteg idő elment ezzel a sétával. Egy idő után eltűntek a jelzések. Rájöttem, hogy nem jó felé megyek. Visszamentem az útelágazáshoz. Újabb utat választottam. Nemsokára kiderült, hogy ez egy bokrokkal benőtt, járhatatlan bozótba vezet.

Madárcsicsergés,

lombzúgás figyelmeztet.

Rossz az irány.

Ismét visszamentem az útelágazáshoz, ahol találkoztam egy nővel, aki a két kutyáját sétáltatta. Megkérdeztem tőle, milyen messze lehet még Hűvösvölgy. Elmondta, hogy egyre messzebb, ugyanis az ellenkező irányba, Dorog felé tartok. Az erdőben csak körbejártam Piliscsabát. Felajánlotta, hogy visszavisz a vasútállomásra. Elfogadtam. Ott megmutatta, merre kell indulnom Hűvösvölgy felé. Tíz kilométert sétáltam már Piliscsaba körül az erdőben és még komolyan el se kezdtem a túrázást az eredeti útvonal mentén.

Arcomon daccal,

mégis megkönnyebbülten,

jó úton járok.

Kiértem Piliscsaba másik végére. Itt egy kerítés fogadott. Tépelődtem magamban, átmászhatok-e rajta. Végül megtettem. Tényleg arra kellett menni. A kerítésen figyelmeztetett egy tábla, ha vaddisznótetemet találok, azonnal jelentenem kell. Ezek szerint van rá esély, hogy találkozhatok vaddisznóval. Akár élővel, akár halottal.

Egy kicsit félve,

mindenfelé bámulva,

avart rugdosok.

Egyre jobban elfáradtam. Kezdtem megérezni a feleslegesen megtett tíz kilométert. Lerogytam egy fatörzsre. Szemből jött egy másik túrázó. Megveregette a vállam és mondta, hogy már nem sok van hátra a Nagy Szénásig. Nem tudtam, mi az a Nagy Szénás. Felálltam és tíz métert se mentem, a bokrok közül kiérve a Nagy Szénás csúcson találtam magam. Leültem egy padra a hatalmas kereszt mellett és gyönyörködtem a kilátásban. Ekkor még az eredeti kereszt volt. Később ezt felgyújtotta valaki. Ma már új áll a helyén.

Alföldi gyerek

szájtátva néz a hegyről

a kereszt alatt.

Tovább indultam. Az út nagyon meredek volt. A fatörzsekbe kapaszkodtam, hogy ne guruljak le. Hamarosan Máriaremetén sétáltam. Ennyi Szűz Máriáról készült műalkotást egy helyen még sohase láttam. Nagyon melegem volt. Vettem egy fagylaltot.

Hideg fagylalthoz

megkönnyebbülést áraszt

Mária könnye.

Már csak pár kilométer volt Hűvösvölgy. A jelzések úgy voltak felfestve, hogy előtte egy nagy félkört kellett menni a gyermekvasút megállója körül. Végül bekerült itt is a pecsét a füzetembe. Aznapi túrám véget ért. Amikor elmondtam otthon, hogy nem csak azért jó a kéktúrán végigmenni, mert jó levegőn, a természetben nyugalomra talál az ember, hanem azért is, mert ha minden pecsétet megszerzek, kapok egy jelvényt. Elég furán néztek rám. Én viszont töretlen lendülettel, de felkészültebben járom a kéket. Nagyon messze még a vége, de tudom, hogy megcsinálom.

A túra végén

mentem a családomhoz

boldog vigyorral.

J. Simon Aranka: Az erdő zenéje

Talpalatnyi hely
sem jut már nekünk. Mégis
itt vagyunk otthon.

Menekülök a város hazug, csillogó díszletei közül. Magam mögött hagyok mindent, a bábeli betonszörnyeket, hamisan ragyogó kirakatokat, a fojtó szmogot, foszló aszfaltot. Oda vágyom, ahol élet van, igazi. Kezdetben kövek csikorognak a lábam alatt, de közel már a dombok, hegyek.

Szelíd lankáid
szemérmes öleléssel
simulnak hozzád.

Fölöttem nyomasztó sziklafalak meredeznek. Tovább megyek, fölfelé indulok. Léptem alól most száraz föld pereg szanaszét. Mellettem tátong a mély, lenézni nem merek. Nehéz, s mint a szikla, olyan kemény a föld, megyek mégis egyre följebb, oda, ahol védőn, kupolaként hajol rám a zöld. Homlokomon patakocskák folynak, tüdőm megtelik élettel. Pillangók, méhek rebbennek a sziklába oltott bokrokról.

Ringó levélen
tündevarázsok játsz’nak
Pillangószárnyak.

Most már sudár, égig érő fák, gótikus falak között kígyózik az ösvény. Kupolává boruló sárga-zöld lombok alatt járok. Erdei sudárút. Az óriások lombkoronáján át nevetve beszórja fényét a nap. Mintha mindenfelé aranypor lebegne, átsugárzik a fény.

Zöld levelek közt
szelíden dereng a fény
él még a remény.

Ezerszín avarszőnyeg süpped lábam nyomán. Születés, elmúlás illata lendül. Avar- és gombaillat lengi be a levegőt, teret adva a kesernyés szagú friss zöldnek is.

Ballagok. Mintha álmodnék. Itt, az erdő áldott, szent csöndjében, távol a város zajától, minden más értelmet nyer. Némák a felhők, pedig annyi mindent képzelek beléjük, néha magamat is. Az erdő is hallgat, de ha jól fülel az ember, tele van hangokkal, neszekkel. Ezek a hangok nem zajosak, nem koppannak az ember idegein, sokkal inkább csitítják, olajozzák a csikorgó kerekeket.

Csended tükrébe
nézel, és ott, először
látod meg magad.

Mesterien megkomponált, fényes, selyemsuhogású, hangokkal telt zenei csönd ez. Lépteim alatt száraz fa reccsen, kósza ág rezzen, az arcomba kap. Vidám szellő levelet dob hajamra, zsoltárra gyúl egy madárcsapat. Az összhangzatot színesíti az aljnövényzetben surranó gyíkok surrogása, néhány bogárka halk zümmögése, a fák lombjának susogása, ahogyan a játékos szellő át- meg átrohan köztük.

Lágy szellő rezdül,
zsendülő ág levele
víg táncra perdül.

Két harkály kopog szinkronban, majd felharsan egy üveghang. Tökéletes, tiszta, csengő-bongó, mintha mennyei csengettyűkön játszanának finom, légies angyalujjak. Nem sokáig szólózhat, azonnal megnyílik egy másik kis torok, mélyéről gyöngyözve gördülnek elő a szférákig hatoló hangok. Lágyan összekapcsolódva csillognak a levegőben, hogy végül egy láthatatlan karmester intésére minden hang egyetlen szimfóniává forrjon össze.

Erdő muzsikál
ezerféle hang olvad
egyetlen csönddé

Az egymásra boruló lombok boltíve, a beszűrődő fény, a csend muzsikáló hangjai elvarázsolnak. Mintha az anyaföldből kinőtt katedrálisban lépkednék, melynek minden köve él, lélegzik, mozog, énekel. Lelkem húrjai is zsongnak ennyi szépségtől. Leülök egy fa alá, és lehunyt szemmel hallgatom, ahogy a teremtés dicséri Teremtőjét. Valahol a közelben vonóját próbálgatja egy tücsök…

Szelíd napfényben,
ringató zöld tenyéren
bogárka pihen.

A további nyertes haibunok itt olvashatók!

Fotók a rendezvényről: