8. Magyar Haikunap

A 8. Magyar Haikunapot 2021. április 17-én szombaton tartottuk meg online formában.Habár idén nem volt lehetőség a személyes találkozásra, a rendezvényre több mint 1300 fő jelezte érdeklődését, és az egyik legsikeresebb rendezvényt zártuk a haikunapok történetében. A programok közt újdonságnak számított az eszperente haikuverseny, a tankaverseny és a haikuverseny egy híres japán festményről, de megtartottuk kedvelt hagyományos programjainkat is, mint a renku, a haikus előadások és a költők felolvasása. A haikunapot Vihar Judit nyitotta meg, ami után a pályázatok eredményhirdetése következett. 
 

 

A 8. Magyar Haikunapra három pályázatot hirdettünk meg: haikuval, haigával és haibunnal nevezhettek a versenyezni vágyók. A haikuverseny témája a vakcina volt, a nevezők pedig két kategóriában indulhattak. A felnőtt kategória mezőnye bizonyult a legerősebbnek, így itt hat helyezést osztottunk ki. Megosztott első helyezést ért el Pócza Gabriella és Barta Marianna. A dobogó második fokán Ruder Jana és Barbai Béla végeztek. A harmadik helyezést Lucza Á. Alexa és Jordáki Gábor kapták. 

A profik között az első helyezett Bogár Ádám Tamás lett, a második helyezést Fesető Erzsébet érte el, harmadik helyen pedig Császár József haikuja végzett. 

A haigaverseny témája a maszk volt. Felnőtt kategóriában öt helyezés született, az első helyezésen Budai János és Molnár Júlia osztoznak, a megosztott második helyezést pedig Tomity Angéla és engs érték el. A dobogó harmadik fokán Sümegi Attila végzett.

A profik között Tóth Sándor lett az első, Burkus Alexandra pedig a második helyezett.

A haibunok témájául az online oktatást választottuk.  Két helyezés született, a legjobb haibun írója Kincses Edit lett, a második helyezést pedig Ternyila Pál érte el. 

A két dobogós haibun az alábbiakban olvasható:

Kincses Edit: Az osztálylétszám 30, mindenki hiányzik

Géza bácsi, az öreg portás komótosan indult szokásos, napvégi sétájára. Az elnéptelenedett iskola örök strázsájaként őrizte az egykor élettől zsongó épületet, melyet most csak néhány tanár és az igazgató látogatott, ők is csak ritkán, diákot már hónapok óta alig látott. Már-már úgy érezte magát, mint egy mitológiai hős, akit az istenek azzal a büntetéssel sújtottak, hogy az idők végezetéig egy olyan épületet kell őriznie, ahova egyébként sem mehet be senki. Végső soron azért persze örült, hogy nem vesztette el az állását, és be kellett látnia, hogy legnagyobb meglepetésére hiányozni kezdett neki a csibész ifjúság.
üres folyosón
magány lépte csikorog
eltört a kréta
Ahogy a kihalt folyosókon sétált, minden lépéssel egyre közelebb jutott a következtetéshez, hogy a gyerekeknek azért mégiscsak az iskolában a helye. A mosdókhoz érve már várta, hogy orrába jusson a dezodorral álcázott cigi füst, ami a leleményes nyolcadikosok találmánya volt. Elmosolyodott: nem hitte, hogy egyszer még kedves emlékeket ébreszt majd benne ez az „érdekes” illategyveleg.
a figyelem már
csak virtuálisan küzd,
néma a szigor
Mikor a büféhez érkezett, fülében csengett Marika néni senkivel össze nem téveszthető hangja: kész a sonkás meleg szendvics! A harsány, de kedves öreg hölgy helyét egymásra rakásolt műanyag ládák vették át a büfé pultjában: az elsősök szerint ezekben nőtt az iskolatej és a tejes kifli – most viszont már rég nem termett semmit a kék műanyag rekeszek ugara. Az iskola két épületét összekötő üvegfolyosóról Géza bácsi teljesen belátta az udvart, a sportpályától egészen a hátsó, fás-bozótos részig. Most nem volt se kiabálás, se labda általi halált halt ablakok. A kert hátuljában sem fogadott egymásnak három napon át tartó örök szerelmet Peti Borinak, Bori pedig Gergőnek.
a négy fal között
hol a kedv savanyú, hol
az iskolatej
A másik épületbe érve Géza bácsi nagyobbra tárta néhány üresen tátongó terem ajtaját, és becsukta az ablakokat, amiket korábban huzatcsinálás céljából nyitott ki. Az elhagyatott termekben visszhangot vertek lassú léptei. Néhány táblán fent maradt korábbról egy-egy mű címe vagy néhány megoldatlan egyenlet. Géza bácsi azon gondolkodott, vajon azóta van-e már eredmény.
csend koptatja a
padokat, nem kell többé
jelenléti ív
Elindulva visszafelé megállt a tornaterem ajtaja előtt. Még be sem lépett, máris megcsapta orrát a tornaszerek és a PVC-padló jellegzetes szaga. A csikorgó léptek és kiáltások hangját egy galamb burukkolása vette át, aki az utóbbi hónapokban a párkányra költözött. Géza bácsi nem hessegette el: ha visszatér ide az élet, a repülő labdák miatt úgyis hamar továbbáll majd – gondolta. – Majd mire a gyerekek már megtanultak a panelban magas ugrani, és minden tanár informatikaszakossá avanzsálta magát.
fordult a kocka –
nemcsak a gyerek tanul
most: a tanár is
Visszaérve körútja indulópontjához, a portára, szíve összeszorult, ahogy a recepció üvegablakába helyezett talált tárgyak között egy igazolványkép tekintett vissza rá. Az első gyerekarc, amit az utóbbi időben itt látott. Ismerte a fiút, nagy csínytevő volt, folyton kikéredzkedett a tanítás vége előtt, Géza bácsi könyvet írhatott volna a különféle kreatív indokokról, amikkel a fiú oly gyakran próbált szökni a tudás és a fegyelem elől. Most bezzeg biztos örülne, ha itt lehetne! Géza bácsi azon kapta magát, hogy hangosan felnevetett. Megigazította a képet, majd összepakolta a holmiját, és lekapcsolta az utolsó lámpákat is.
szótlan a csengő
már nincs kinek szólni, nincs
osztály – közösség
Napi rutinja szerint bezárta a bejárati ajtót, majd behajtotta a nagykaput, de mielőtt kulcsra zárta volna, még egyszer feltekintett az öreg, ám rendíthetetlen épületre. A gyermek nélküli anyára, a testre, mibe egy ideje már csak hálni járt a lélek.
 

Ternyila Pál haibunja

Jelentem minden tiszta. Tiszta udvar, tiszta ház, tiszta lelkiismeret.
Nincs korán kelés. A lyukas órákon alvás, ahogy az kell. Manapság a bevásárlás is kirándulásnak tűnik, a benzinkútra járás meg már vakáció. Így telnek a napok a megszokott rutin szerint.
Nincs rohangálás a focipályán, eltűntek a meghitt séták. Mintha valaki leradírozta volna a rajzlapot, amin a múlt díszelgett.
Pedig várom az újat… vagy vissza a régit. Mert, ha reggel kikecmergek az ágyból és nyúlok a szék után… nem olyan, mint mikor rohantam a buszhoz, bár az érzés nagyon is hasonló. Most… most gyengébbek lábaim. Egy bilincs szorítja, ami nem enged. Már a másik szoba is oly távolinak hat, elérhetetlennek. S hogy eközben láthatom a barátaimat az internet szeszélyétől függ. Ez is, mint szinte minden az online oktatás keretein belül történik. Hol van kamera, hol nincs… hol megy a mikrofon, hol nem.
Kiraboltak. A
tolvaj koronát viselt.
Mégis én ülök.

A haikuköltők nemcsak a pályázatokon, hanem helyben is megmérethettették magukat három verseny keretében. A tankaversenyen az ötsoros tankának az első sorát adtuk meg (Megrezzen az ág), ezt kellett folytatniuk a versenyzőknek. Az első helyezett Dittrich Panka lett következő tankájával:

Megrezzen az ág,
vízcsepp hull a vállamra,
az égre nézek,
szikrázik a szivárvány,
megint lekésem a buszt.

A dobogó második fokán Kiss Péter végzett versével:
Megrezzen az ág –
feketerigó szállt rá,
Nagaszakiban –
fészket rakott rá tavaly –
idén kelt ki a tojás
A harmadik helyezett Ternyila Pál lett következő tankájával:
Megrezzen az ág
apró lábacska siet
fel-fel a fára…
Apró kis mókus iszkol,
mert a múltja követi…
A tankaverseny mellett most először eszperente haikuversenyt is rendeztünk, amelyre hatalmas volt az érdeklődés. A beküldött haikuban magánhangzóként csak az e betű szerepelhetett. Első helyezettünk Fesető Erzsébet lett az alábbi haikukkal:
kertemben reggel
epret szedtem kedvesem
– Szemezgess velem!
kerevetemre
cseresznyepelyhek esnek
telet temetnek
 
december szele
megperzselt leveleket
sepreget egyre
 
cseppbe csepp cseppent
lelkem lelkedbe veszett –
tenger szeretet
kedves nefelejcs —
cserfes szeretetnyelven:
– Kedves, ne felejts!
Megosztott második helyezést ért el Lucza Á. Alexa a következő verssel:
Szeretett terem,
melyben egy szemeszterben
egyszer lehettem
Továbbá Vermes György az alábbi eszperente haikujával:
Testem meg lelkem
Veled egyben tekereg
Szerelmes helyzet!
Megosztott harmadik helyezett lett Kiss Péter versével:
– Decemberben nem
eszek meleg kenyeret!
– Levest szedhetek?
Valamint Géczy Dorina az alábbi haikuval:
Eperleveles
levesekbe nem esnek
bele egerek.
A 8. Magyar Haikunap talán legkülönlegesebb versenye volt, amikor egy híres japán festményből kellett a versenyzőknek ihletet nyerniük és haikut írniuk. A kép egy részlet a Csódzsú dzsinbucu giga 鳥獣人物戯画 című négyrészes tekercsképből, melyet az első mangának is szoktak nevezni.
Rendkívül ötletes megoldások születtek, nézzük a legjobbakat! Első helyezést ért el Vermes György:
Sok lúd disznót győz
Basó békák szárazon
Nyulat kergetnek
 A dobogó második fokára Géczy Dorina álhatott versével:
Bírkózó békák
ez egypártgyűlés lehet
a nyúl az elnök…
A harmadik helyezés Kiss Péteré lett:
Békák és nyulak –
Tokyo-ban nincs ma már
kakasviadal
A versenyek mellett közös renku írására is sor került Vihar Judit vezetésével, melyen egymás után kellett a jelentkezőknek a verset folytatniuk. A hat résztvevő az alábbi verset alkotta meg közösen:

Pereg már a dob
úgy zúg tőle a fülem
hasad most a kő          Vihar Judit  
Remeg a föld is alant
Harci lázban égünk mind       Géczy Dorina
Dobosunk veri
Mint a mennydörgés dobját
Szívem zakatol           Vermes György
A ritmus mindent átjár
majd lenyugszik, mint a nap. Fesető Erzsébet
Csepergő cseppek
csobogása tölti ki
a csendességet.           Ternyila Pál
A dübörgő harc dalát
békévé mossa a víz    Lucza Á. Alexa

A versenyek közben egy kis levezetésként izgalmas előadásokat hallgathattak a résztvevők: Vihar Judit a honkadoriról mesélt, Czifra Adrienn pedig Maszaoka Siki egy-egy versének kulisszái mögé kalauzolta az érdeklődőket. A programokat felolvasással zártuk, Vermes György, Domonkos Marcell, Ásványi Tibor, Bogár Ádám Tamás, Karinthy Vera, Botos Ferenc és Bornai Tibor haikuiból hallgathatott meg néhányat a közönség.
A 8. Magyar Haikunap, bár rendhagyó módon online zajlott, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, és reméljük, hogy jövőre már személyesen is találkozhatunk. Köszönjük a pályázatokat, a részvételt és a kedves szavakat! 

Czifra Adrienn

A 8. Magyar Haikunapról készült videót megtekintheti Youtube-oldalunkon