A 9. Magyar Haikunapra a szokásos módon három pályázatot hirdettünk meg: haikuval, haigával és haibunnal nevezhettek a versenyezni vágyók. A haikuverseny témája a levél volt, a nevezők pedig két kategóriában indulhattak. A felnőtt kategória mezőnye bizonyult a legerősebbnek, így itt hat helyezést osztottunk ki. Megosztott első helyezést ért el Nerhaft Antalné és Garamszegi Marek Ircsi. A dobogó második fokán Für Valentina és Csog Emőke végeztek. A harmadik helyezést Vermes György és Borsovszky Éva kapták.
Nerhaft Antalné
kedves könyvemből
préselt levél hullott ki –
üzentél anyám…
Garamszegi Marek Ircsi
hegyoldalba írt
levelek szivárványa –
végrendelkeztek
Für Valentina
Két falevél
egyik te, a másik én.
Elsodródunk-e?
Csog Emőke
párnám alá gyűrt
régi szavaid most is
ébren tartanak
Vermes György
Posta most bezár,
Hivatalnok hazamegy –
Levél se rezdül!
Borsovszky Éva
Gyere, barátom,
Nézzük levelek táncát!
Mi már nem ropjuk…
Diák kategóriában az első helyezett Palkó Viktória lett.
Palkó Viktória
Reccsen a levél
lépteim súlya alatt.
Perkálnom kéne.
A haigaverseny témája a lomb volt. Felnőtt kategóriában három helyezés született, az első helyezés Gerle Margité lett, a második helyezést Budai János érte el. A dobogó harmadik fokán Dittrich Panka végzett. Diák kategóriában Slánicz Balázsé lett a dobogós hely.
A haibunok témájául idén a lazacot választottuk. Két helyezés született, a legjobb haibun írója Szabó Aida lett, a második helyezést pedig Herczeg-Vecsei Katalin érte el.
Szabó Aida
Sodrással szemben
Kék buborékot
sötétcápa hasítja –
folyó hívogat
Négy évig kint lubickoltunk a Csendes óceánban, de egyszer csak láz járta át áramvonalas testünket. Öt fajta lazac-rokonommal együtt rajokba tömörültünk, és ezzel elkezdődött a két hónapos étlen-szomjan utazásunk. Hajtott a vágyunk vissza az eredethez. Az út hosszú és viszontagságos, ám a mágneses irányérzékelésünkkel és szagemlékeink segítségével könnyen tájékozódunk.
Végre elértük az alaszkai édes vizeket, de amiben most úszunk az csak csörgedezik, és hasunk időnként súrolja a folyófeneket, sűrűn egymásnak ütődünk. Testvéreim közül többen már átváltoznak, gyönyörű vörös színben tündökölnek, a hímek háta felpúposodik és kampóssá formálódik a szájuk, de sajnos sokan el is pusztulnak a sekély vízben. Milyen jó lenne, ha megeredne az eső!
A vihar már előrevetíti az árnyékát. Lassan tornyosulnak a hegyek felől a kormos felhősárkányok, hatalmas légörvény keveredik, és juhú, zuhog! Folytathatjuk az utunkat. De újabb akadály gördül elénk, zuhatagok, fehéren zúgó habok, felettük türkizkék pára. A felfröccsenő cseppekben a szivárvány összes színe vibrál. Nincs idő gyönyörködni, most ügyesen, hatalmasat kell ugranunk, nehogy egy kiéhezett medve mancsai közé kerüljünk.
Szökellő lazac
hátán napsugár siklik –
vén medve prüszköl
Tovább és tovább, sodrással szemben, gyorssodrú folyamokkal küszködünk. Olyan, mintha mindenki ránk várna: éhes szájak, csőrök, mancsok, horgok, gátak. Apró zöld leveles ágat lebegtetnek a hullámok, a mélyben pikkelyeinken meg-megcsillan a vízen áttört nap bágyadt sugara. Mindnyájan igyekszünk elérni születésünk helyét, hogy folytassuk a nagy misztériumot.
Végre itthon vagyok, nekem sikerült! Itt születtem a kristálytiszta vizű patakban, és itt ficánkoltam át az első öt évemet, majd elindultam a tenger felé, közben ezüstruhát öltöttem. aztán jött a láz, és a több ezer km visszafelé. Elkerültem a cápákat, fókákat… és több társammal együtt épségben hazaértem az ívás idejére.
Amíg lerakom a narancsos rózsaszínű ikráimat a farkammal és az orommal kikotort gödörbe, párom vigyáz rám, majd megtermékenyíti. A jövendő életeket óvatosan betakargatjuk kövekkel, növényekkel, a többi már a természet dolga. A következő tíz napban lassan elszivárog belőlünk az élet. Párom csodálatos élénk, bíbor színe már szürkévé vált, és teste kivetődött a partra. Rövidesen az én időm is beteljesedik…
Hosszú út után
parton szürke test pihen –
kő óv ikrákat
Herczeg-Vecsei Katalin
Finn útinapló: Birgitta-ösvény
Finnország. Mintha egy másik bolygón lennék. Itt minden a természetről szól, amellyel teljes harmóniában élnek a helyiek. Az erdők zöldje a legmélyebb zöld, a tavak kékje a legtisztább kék, amit valaha láttam.
Tavak és erdők
ameddig a szem ellát.
Végtelen szépség.
Túrám során apró szigeteket látok, fenyő-és nyírfaerdőkben járok, meghitt faházak, szauna és nyugalom fogad. Igyekszem belesimulni és együtt lélegezni a természettel.
Ahol összeér
az ég és a tó vize,
ott a boldogság.
Itteni barátaim az erdei út végére testvéreimmé válnak. Közös gyökerekről, anyanyelvünkről beszélgetünk, gombát szedünk, fűbe fekszünk, áfonyával csillapítjuk éhségünk, nézzük a kristálytiszta patakban kergetőző halakat. Alkonyodik, tüzet rakunk, füstben fürdetjük a vacsorára fogott rózsaszínű lazacokat. Elraktározom magamban a színeket, hogy szürke hétköznapokon felidézzem őket. Fáradt és mégis kipihent vagyok.
Beesteledett.
Lazacszínű napkorong
a mélybe úszik.
Néhány fotó a rendezvényről:
A 9. Magyar Haikunapról készült videót megtekintheti Youtube-oldalunkon!
